Én és az új barátok...

Azért tartom fontosnak leírni a saját történetemen keresztül a helyzeteket, mert így úgy gondolom más is ráismerhet a saját életében olyan állomásra, amelyet esetleg most él meg vagy ép átment rajta, de nem tudta még a mai napig rendbe tenni. Hogyan láttam én azt a roma közösséget ahova csöppentem? Milyen volt az a felszínes lubickolásom és milyen volt már az a helyzet amikor az életem részévé váltak? Erről fogok írni. A kezdet: összetartozó befogadó közeg vett körül. Talán ők is olyan kíváncsiak voltak rám, mint én ő rájuk. Kik is vagyunk. Bele illünk e egymás közösségébe. Ma már  azt mondanám, hogy külön külön igen, de együtt már igen megoszlana mind a kettönk baráti közege. Szerettem köztük lenni. Annál is inkább, mert a többsége a barátainak nem átlagos cigány ember volt, hanem értékekkel teli művész ember. Nagyon megszerettem őket. Mondhatom, hogy kezdetben fontosabbak lettek a párom barátai, mint az én korábbi baráti közösségem. De ekkor még persze tartottam az én barátaimmal is a kapcsolatot. Majd ahogy egyre több időt töltöttem a társam barátaival, kezdett beszívárogni egy másik közeg is, ami szintén a korábbi élethelyzetéből adódóan voltak az ő barátai. Ezek az emberek többsége, hajléktalan személy, vagy nagyon rossz körülmények között élő volt állami gondozott ember volt. Egyszer csak kinyílt a szemem egy másik viilágra is. Amit leginkább csak taszítottam volna magamtól, de folyamatosan beszivárgott az életünkbe. Mondhatom állandóan láthatóvá vált. Ez engem kezdett távolabb vinni, az ő barátaitól. Szívem legmélyén éreztem, hogy ez nem kell nekem. Valami elkezdett hiányozni, a korábbi életemből. De ők már addigra távol voltak. Azon vettem észre magam, hogy a helyzet miatt beszorultam egy szűk lakásba, egy toronyba. És tényleg egy toronyba, mert a hetedik emeleten lakunk a belvárosba. Nem volt kedvem már menni abba a társaságba, mert már nem az a szeretettel körülvevő társaság volt ott, hanem büdös, koszos emberek kezdtek elém jönni a társam környezetében. Ez egy nehéz időszak volt számomra. Ami egy nap még vonzó volt egyszerre taszított, és nem akartam róla tudomást venni. De családom lett egy roma emberrel, aki tiszta szívéből szeret, és tisztel. Ezt a szeretetet más korábbi kapcsolatommal össze sem tudom hasonlítani.  A házasságomban meg kellett  találnom az egyenes közép utat. Ami talán a legnehezebbnek bizonyult abban a helyzetben. Egyrészt tudtam hogy a társamnak fontosak azok az emberek akiket én látni sem akarok, nekem meg ő lett nagyon fontos.  Azon kezdtem el gondolkozni, hogy megtaláljuk e közösen azt a baráti kortárs közeget, ahol mind a ketten jól tudjuk érezni magunkat. Azt hiszem erre leginkább nekem volt igényem. De ezt még csak építgetjük. De a legfontosabb, hogy mára  az igény már megvan  mind a kettőnkben.